After waking up in the desert, we are in a hurry to get out of it and find the path to Tunis.

After all the disappointing things happened to us, we turned towards South to explore the desert at least. We have spent a splendid night there in-between the dunes...

All teams are awake at 9am in Hotel Rahma. Everybody is excited to go to Libya. If we get the visas. We have to hurry up as it’s already Thursday and Friday the islamic countries are not working. Therefore if we can’t arrange it today we can’t go there tomorrow. So we are making several phone calls, and sending emails to find out what are the necessary requirements for the Libyan visa. We get some information: we can enter if our Ministry of Foreign Affairs is letting us go.

After waking up we decide not to go and waste our time at the Consulate anymore. We call them at 10 to find out if there is a development with our case. The lady requests a call back in 30 mins to be able to speak with her colleagues in the Ministry of Foreign Affairs. We call her later as agreed but the only thing she can say is that the Ministry has received our papers, and our application is under process. As long as the Consulate doesn’t receive the positive or negative sign from the Ministry, they can not say anything. They should have mentioned it before.

Early morning we restart everything at the Consulate at 9. Well it’s very difficult to explain what is happening. We enter the waiting room that is paved full of marbles and sit on the chairs.

We wait and wait.

A new day has come and now we feel ready to deal with the visa issues. As the organizers don’t speak French they take Balazs to do so. Armin joins them not to leave alone his friend. Therefore we have a quick breakfast in the hotel and we leave very early in the morning. We would be the firsts at 9am when the Consulate of People’s Democratic Republic of Algeria opens the gate.

We wake up at 7:25 for a breakfast. The morning breeze from the sea gives us the freshness. Of course, we are the only one having breakfast in spite of the agreement. All the others are sleeping. Later on Magnum team joins us. It’s funny how the cook reduces the size of the “omlette”. For the first order it was a king size portion, but the last arrival gets only a baby size.

The bells of the neighboring church are ringing enormously loud at 7am. No need to say we are awake like a smashed potato. We get a quick shower and have a rich breakfast.

We realise what to makes to have a plan, and how the things are arranging themself.

After several weeks of organization and preparation the long awaited day had come. Both of us are so excited to leave Sarajevo behind us. We had so much stress and frustration during the past few days to arrange everything. We still have no visa for Algeria but we’ve decided to be optimistic and get it along the way in Tunis.

Február elejére világossá vált, hogy a Gondwanateam évek óta dédelgetett vágya a Budapest-Bamako-Benin 2010 expedíció alatt sem tudott – a korábban említett okok miatt – maradéktalanul megvalósulni. De természetesen minket ez nem tántoríthat el attól, hogy ismét megpróbáljunk eljutni oda!

Magunk is csodálkozunk reggel, hogy ágyban párnák közt ébredünk, nem csípi a szemünket saját szagunk, és nem 45 csak 24 fok van. A légkondicionált szállodai szoba kényeleme egy darabig feledteti velünk, hogy ma még pénzbehajtást kell eszközölnünk, ráadásul vendéglátónk közeli rokonán. Mivel az autó eladásból befolyó elméleti pénzösszeget már el is kezdtük felélni, úgy döntünk, hogy addig ütjük a vasat amíg meleg, így levonulunk a strandra. Jelen esetben ez a szálló medencéjét jelenti, ahol napernyő árnyékában fehér libériás fekete pincérek lesik az idetévedt vendégek kívánságait. Nekünk, ha pénzünk nincs is, kívánságaink vannak, így sorra rendeljük a kávékat, étkeket és hűsítő frissítőket. Bár a személyzet tesz néhány elárvult kísérletet a felgyülemlő számla rendezésével kapcsolatban, ez azonban mindannyiszor kudarcot vall. Erkölcsi támaszt nyerünk abból, hogy a főpincér, komoly hibát követ el az elején, amikor büszkén bevallja, hogy szenegáli. Ez, illetve a tény, hogy egyenlőre egy büdös fillérünk sincs, arra sarkall minket, hogy a fogyasztást növeljük, míg a fizetést halasszuk.

Hiába hétszemélyes a Pajero, két ember nagyon kényelmetlenül fekszik benne; Szaddam és Gino elgémberedve ébred a hajnali hőhullámra. A Toyotában István kényelmesebben szorong, mivel Anh Vu a természet gyermekeként ezúttal is a csillagok alatt töltötte álmát. Még csak reggel hét, de már elviselhetetlen a meleg, így összekapjuk magunkat, s beindítjuk a légkondit. Azaz beindítanánk, de sok-sok ezer kilométer sikeres megtétele után most mondják be kocsik az unalmast, ráadásul egyszerre. A Mitsubishi úgy visít, mintha lábát fűrészelnék. Eddig is érdekes látványt nyújtott a bamakói főtéren kempelő négy fehérember, de a nyüszítő alkatrész most odacsődíti a korán kelőket, s leállítja az egyre élénkülő reggeli forgalmat. A Toyota legalább csak az első néhány gázfröccsig nyikorog, aztán elcsendesül. Viszont ellenben egyik kocsi sem hűt, ez a jármű belsejében tartózkodás komfortját erősen csökkenti.

Mivel Mauritániában terepen vagy nagyvárosban haladtunk, Szenegálban pedig a bőrünket mentettük, egy-két apróságtól eltekintve minden ajándékunk, melyet támogatóink és családtagjaink oly nagy gonddal válogattak össze, csomagtartónkban pihen. A mai nap során számos kis, a főútvonalaktól távol eső falvat kell hát felkeresnünk, bőszen bújjuk hát térképeinket a reggeli kávé mellett.

Reggel pénzváltással és tankolással kezdünk, de egyszerűen képtelenek vagyunk haladni, mert kettőszáz méterenként félre állítanak minket, s a tegnapihoz hasonló ürügyekkel, a létező legarrogánsabb stílusban húznak le minket, igen komoly összegekkel. Szaddamnál, kinél már tegnap is rezgett a léc, ma reggelre elszakad a cérna: üvvvöltve hozza a harmadik szarakodó rendőr tudomására lehangoló véleményét Szenegálországról. Öt perc ordítozást követően a rendőr elbizonytalanodik, s első ízben sikerül kiharcolnunk egy szerény, 20%-os ármérséklést. (Számla természetesen ezúttal sincs, mint ahogy szenegáli kirándulásunk során nem is lesz.)

Reggel nyolc órakor alkalmi túravezetőnk tülkölve ébreszt minket - a komp fél nyolckor indul, s a néhány férőhelyre irgalmatlan tömegek ácsingóznak. Rohanunk hát, mint rendesen, s húsz perc alatt a határhoz is érünk. Nyílván lekéssük kompot, de semmi gond, alkalmi idegenvezetőnk égre emelt szemmel tesz szent ígéretet, hogy ha a hátán is, de át fogunk jutni. Mint később kiderül, könnyen esküdözik, a komp kicsi, de félóránként jár. Ezzel együtt nem baj, hogy velünk van, mert a vámügyintézés elég bonyolult és az adminisztráció alkalmazottjai olyan helyeken keresendőek, ahol fehér ember nem keresné. Példának okáért az útlevélellenőrzés egy két épület közötti ablakban történik, de olyan szűk a hely, hogy csak lapjával fér oda az utazni vágyó. A két ház közötti résben sorban állnak az illatozó kamionosok, így Szaddam nem hezitál, emberünk mancsába tolja az útleveleket, és kérdés nélkül belöki maga helyett lukba. Fekete barátunk ügyesen kezeli az ügyet, figyelni kell a kezét, folyamatosan fejben számolunk, hogy megjegyezzük kinek, milyen címen, hány ougiya kenőpénzt ad át, hogy a végén, az elszámolásnál számon lehessen kérni. Szaddam folyamatosan a srác mögött lohol, aki hol kompjegyet vetet, hol belső Afrika emberevő falvaiban is érvényes biztosítást köt az autókra.

Gyorsjelentés: 2010 január 30.

Ugyan a még Alicantében vásárolt vész-vész üzemanyagtartalékaink segitségével elértük Bamakot, ám mivel a szenegáli rendőrök/csendőrök/határőrök minden pénzünket elszedték különböző ürügyekkel, családtagjaink, barátaink és szponzoraink anyagi támogatását várjuk a helyi Western Union irodába. Utolsó száraz bagettjainkat az alábbi koordináták alatt majszoljuk:

N 12° 37’ 45.76”

W 8° 0’ 27.28”

(Részletes beszámolókat később olvashatjátok.)

Gino (11:23)
Kayes-ből megyünk ma Bamakóba. Állítólag megszállták a vámosok Bamakót. Nem tudjuk mi lesz...

Zoltánke (23:32):
Gondwanateam helyzetjelentest kérünk! Legalább annyit írjatok, hogy milyen országban vagytok, ill h mentek e Bamakóba? OLSC Budapest

Szaddam (23:56):
Mali, fél órája, úticél Bamako, telihold van, szinte világos. Szenegál szar hely.

Zoltánke (23:59):
Remek! Irány Bamako! Vigyázzatok magatokra és írjatok, ha befutottatok a fővárosba! OLSC Budapest

Gino (21:41):
OLSC Budapest, OLSC Capajebo!
Sürgősen szükségünk lenne egy jó ***-os szálláshelyre Dakarban, továbbá egy kibbaszott nagy NEHÉZGÉPPUSKÁRA!

Zoltánke [Budapest, "Monyó Kávézó és Galéria" vendéglátóipari üzemegység] (21:45):
Neo küldöm a kijáratot! Ha a feladat komoly akkor megerősítést kérek és a feladat tisztázását!

Zoltánke (21:56):
Megerősítést kérek, brékó brékó... OLSC

Gino (21:57):
Komoly!

Zoltánke (22:01):
Novotel Dakar
Avenue Abdoulaye Fadiga, BP 2073, Dakar
(0)849 6161

Zoltánke (22:03):
Hotel Croix du Sud
Avenue Hassan II Dakar
Tel (0)8897878

Gino (22:04):
Novotel ok! Szenegáli posztosrendőr odavisz. Thx!

Zoltánke (22:05):
Szuper! És mégis: hogy a bágyadt herébe keveredtetek oda????

Zoltánke (22:09):
Szuper! És mégis: hogy a bágyadt herébe keveredtetek oda???? Brékó, brékó; vétel...

Zoltánke (22:15):
Brékó, brékó; vétel... OLSC Budapest hívja gondwanateam Dakart!
OLSC Budapest hívja gondwanateam Dakart! Vétel.............

...
...
...

[Balázske is bekapcsolódik Szarajevóból:]

Balázske (23:40):
Mi a csöcsöt kerestek ti most Dakarban? :D:D:D
Most jöttem haza sörözésből. Miben segíthetek?

Gino (23:48):
OLSC Budapest elintézte. Itt vagyunk Dakarban! Megmutatjuk! Geccire embert próbáló de geccijó! Szaddam vérprofi! thx for support! :D

A Gondwanateam magát is meglepve nem arra tart amerre, indult......

A tegnapi küzdelem után, Toyotánk újraélesztése felett érzett határtalan örömünkben a mai nap (tényleg) pihenőnapot engedélyezünk maguknak.

Nouakchott előtt kicsit benézünk a nemzeti parkba. Marasztaló hely – maradunk.

Elindulunk a határra, Mauritániában szeretnénk tölteni az estét. Ez három méter híján sikerül is.

Ma átlépjük a Marokkó és a volt Ny. Szahara közötti képzeletbeli határvonalat vonalat, a bamako szervezőiroda által odaképzelt határőrökkel, és útzárral, bamakós autókat be nem engedő képzeletbeli hatósággal.

Sietünk, ma messzire mennénk, ezért a rosszabb utat választjuk.

A Bamako Rallyt bebukó utastársainkkal reggelinél megbeszéljük, hogy Agadirban találkozunk, valamiért mégis a Tata felé vezető úton indulunk el. Titkon él bennünk a remény, hogy estére a Planet Tatooine-on lehetünk, így a délnyugati földutat választjuk.

Az Ouarzazate-i Ibis Hotel szobáit elhagyjuk, de most tényleg, és elindulunk délnek Zagorába, ott várnak az igazi Bamakósok.

Az Ouarzazate-i Ibis Hotel szobáit elhagyjuk, majd a parkolóban úgy döntünk, hogy mégse.

Szabó Miki-Mikstudio, és Horváth Zoltánke honlapgondozási segítsége nélkül nem lenne ilyen rendezett a weblapunk.

Köszönjük!!!!